Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HíReK a HaRMaDiK aLBuMRóL

HaRMaDiK aLBuM
'HARMADIK STUDIÓ ALBUM' 2008. Júniusban azt nyilatkozta, hogy tíz számot felvett az új albumra amit 2009 elején jelenik meg de akkor azt nyilatkozta, hogy nincs még kész. 2010-ben három dalt rögzített és azt nyilatkozta, hogy pár hónapig írni fog új dalokat. Szeptemberben az internetre került fél perces dal ami a It's Scary World betétdala lett. A műsorban elénekelt egy új dalt a harmadik albumról a Lip Lock amit Ludacris-val énekel a hirek szerint 2010 év végén adja ki mint az első kislemez a harmadik albumról de ez nem történt meg. 2011. Májusában azt nyilatkozta, hogy Scary Spice vissza fog térni még be épített a házában egy studiót és lehetséges, hogy év végén kiadja az új albumot. 2011. Oktober elején az egyik interjúban elmondta, hogy év végén megjelentett néhány dalt az albumról amit 2012. elején jelenik meg de ez nem történt meg. Még olyan pletyka is volt, hogy egy év különbséggel jelenik meg a negyedik album de ez csak pletyka volt. 2012-ben aláírta az EMI kiadónál lemez szerződést így az év végére ki tudja adni az albumot. 2015. májusában zsűri lesz  The Voice Australia negyedik évadjában és a The Voice Kids-be így kevés az esély, 2015-ben megjelentett valamit is zenébe.
LEHETSÉGES DALOK AZ ALBUMRÓL
01 WHOSE IS IT [Akié az] 2008. év végén jelent meg az interneten a harmadik album első kislemeze lett volna de MelB az egyik interjúban azt nyilatkozta, hogy a dal nem lesz rajta az albumon.
02 LIP LOCK (Ajak Zár) A harmadik albumnak az első kislemeze lett volna ami 2010. decemberben jelent volna meg de Melanie B az egyik interjúban azt nyilatkozta, hogy a dal még nincsen kész. Az egyik It's Scary World-ben élőben elő is adta egy rövidett verzióban.
03 FOR ONCE IN MY LIFE (Egyszer az életemben) Melanie B első kislemez nyolc év után, hogy 2005-ben kiadta Today dalát. Melanie B szeptember elején meglepte a rajongóit, hogy bejelentette az új kislemezét. A dal Dance-es lesz és Melanie B helyett Mel B-ként adja ki. Hamarosan egy újabb kislemez jelenik meg de albumról még nincs hír. Mivel élőben nem énekelte így a kislemez nem tudott Angliai listákon szerepelni. Ez a második kislemez ami nem szerepel a TOP10-be. Melanie B egyik legsikeresebb dala lett.